Hétvégén elindult a cross szezon Kazincbarcikán, nagyon vártam már! A téli szezont új kerékpárral, új csapattal kezdem, kezdtem, így a lelkesedés még nagyobb.

diszkréten elhelyezett GIANT felirat a váz alján
A csapat az Alpinbike Team Giant Endura Csonti Car, a kerékpár pedig Giant, ami nagyon jól tette dolgát, rendkívüli módon „lájkolom”. Az elit kategóriát választottam, bár nevezhettem volna masterbe is, de arról lebeszéltem magamat, nem vagyok én még olyan öreg, így maradt az elit. Többedmagammal utaztam le a versenyre, a csapatból még Nóri tette tiszteletét a versenyen és persze a főnök Tasi Gabi. Nórinak ez volt élete első cross versenye, sőt mondhatjuk, hogy élete első métereit is most tette meg új cross kerékpárján, ami kiválón sikerült: kapásból egy 4. hely, perfekt!
Az én versenyem is hellyel közzel jól sikerült én az elit kategória 10. helyén végeztem, de végig komoly csatában voltunk 4-en egymással, Bakos Geri, Béla Ati, Fellegi Gábor, és jómagam. Régen hajtottam ki magam ennyire a maratonhoz szokott kis lelkem és szívem, most megkapta a határterhelést, néhányszor leszabályozott a rendszer, de ez is kell, sőt, van hova fejlődni. Az akadályok abszolválásánál lassú vagyok a kanyarokban pedig még ennél is, szóval van mit csiszolni!

nem olyan diszkréten elhelyezett vaku
A rendezés maga ultra volt, pár dolog hiányzott, de a következő versenyen szerintem, ezt orvosolják a rendezők, amit negatívumként említenék, az az útbaigazító tábla és az eredményhirdetés kismértékű csúszása, de ezen kívül minden rendben volt.
Igazából, ahol elfáradtam az a hazaút, Manka volt a DJ, azt hiszem ezt egy életre megjegyeztük magunknak, hogy ő előre és a zene közelébe nem kerülhet!

dj Manka nem csak az autóban volt kőkemény...
Az új kerékpárra visszatérve első látásra szerelem volt, a színe és a kinézete miatt, a villa és a felsőcső kialakítása csodás és nem csak csodás, hanem hasznos is, iszonyú jól fordul!
A következő megméretetés Salgótarján november 6. mindenki jöjjön, mert garantáltan izgalmas verseny elé nézünk!
Cser Gabi beszámolója a SuperCross utolsó állomásáról.
Kategória- és kesztyűcsere Balassagyarmaton.
Csak hogy mindenki tudja mi történt...
Tóth "Drótos" András is ott volt Salgótarjánban! Még szép, hogy ott volt. HegyiBringás versenyző! :)
SuperCross második futam, avagy hogyan ne versenyezz!
Fejes és Benkó győzelmével rajtolt a SuperCross.